Párkapcsolat
Ahhoz, hogy a nőből, anya váljon, szükséges a másik felünk megtalálása.
Sokszor menekülünk bele önértékelési problémák miatt nem megfelelő párkapcsolatba, ahol egy idő után azt vesszük észre, hogy nem érezzük jól magunkat. A világban a dolgok, -így a párkapcsolatok is- két irányba változhatnak. Fejlődnek vagy degradálódnak. Soha nem stagnálnak. Lehet, hogy úgy látszik, de az a felszín alatt egy lassú szétesési folyamat. Mondhatjuk, hogy a Föld forgását sem észleljük, de az akkor is változik.
Ezzel ellentétesen problémák is adódhatnak, hogy nem merünk párkapcsolatot kialakítani. Mögötte, talán generációs félelemek vannak, és ezek bennünk aktivizálódtak. Ezeket feloldva, már nem tartunk a társas léttől.
Napjainkban még mindig gyakori, hogy a párok nem házasodnak össze. Az esküvő szavunkban megtalálhatjuk az alapot is. Esküt teszünk, hogy a másik mellett élünk, fejlődünk, ameddig lehet és tudunk. Az élettársi kapcsolatban is felvállaljuk a párunk negatív és pozitív életprogramját, de még is megtagadjuk a valódi felvállalalást. Emögött is félelemek, negatív blokkok húzódnak meg. Több gyermektelen házaspárnál az esküvő után hamarosan megfogant a gyermekük. Érdemes ennek is utána nézni, ha ilyen helyzetben van valaki. Miért biztonságosabb az élettársi kapcsolat? Miért hagyok kiskaput? Milyen félelem jön fel bennem, ha az esküvőre gondolok?
Párkapcsolat fejlődése
A párkapcsolatnak is vannak fejlődési ciklusai, amelyeken nap, mint nap dolgoznunk kell(ene).
Érdemes már az első negatív jelekre figyelni, és elkezdeni a javító munkát, mert egy idő után már nem lehet visszafordítani a folyamatokat, megmenteni a kapcsolatot.
Válás és újjászületés
Amikor már önmagunk fizikai, érzelmi, lelki egészségét veszélyeztetjük, érdemes átgondolni, hogy mit vagy kit kell elengednünk az életünkben. Fel kell ismernünk, hogy mi az ami haldoklik, nem működik. Ezt elengedve léphetünk be az újabb életszakaszunkba.